A magyar agrár-élelmiszerbiznisz korszerű stratégiája - Miért vagyunk önmagunk ellenségei? (2. rész)

Stratégia

A tárgyalásra kerülő stratégia újszerű megközelítéssel és más megvilágításban mutatja be az előzőekben felvázolt kérdéskörökre adandó válaszokat. Mindenekelőtt tegyük fel a következő kérdést! Miért vagyunk önmagunk ellenségei? Válasz: tudatosan nem vagyunk, viszont eltompultunk, lemerevedtünk és cselekvőképtelenekké váltunk. Azaz lélekben kishitűek lettünk. Erre „edzettek”, kondicionáltak bennünket. Ez az oka mindennek. Hogyan lehet ezt feloldani? Ha nem lehet az értelemre és a nemzeti érzésre hatni, akkor először is hassunk az érdekekre. A stratégiai irányvonalak ismertetése előtt célszerű tisztázni az alapvető szabályokat:

akik tenni szándékoznak (kezdetben bizonyára érdekből) először is akarják, majd döntés arról, hogy megcsinálják,
utána következetes fegyelmezettséggel a kitűzött célok irányába haladni,
az állam is támogassa, mert nélküle lényegesen lassabban halad a megvalósulás,
mindenki azzal foglalkozzon, ami a feladata lett, értsen hozzá.

Ha ez a négy lépéssorrend együtt van, attól kezdve a végrehajtásban már nincs demokrácia, nincsenek ad-hoc bizottságok stb. Ha bárki hibázik, az mindenki kárára tesz. Mivel elsősorban gazdasági érdek – csak később jelentkezik a humánpolitika – ezért a megvalósításhoz kőkemény fegyelemnek kell párosulnia.

Mire épül a stratégia?

Abból indul ki, hogy – már publikusan is megismerhető – rendelkezésre állnak olyan újszerű alapanyagok, melyekből termékpályák sora vezethető le. Ez a stratégia lényegében paradigma-váltás is; szakít a 35-40 éve létező kemikáliákra alapozott, monokultúrát is magában foglaló iparszerű mezőgazdálkodással, de nem zárja ki az okszerűen végzett nagyüzemi gazdálkodást, és teret ad a mellette helyet foglaló közepes (30-100ha) gazdaságok létezésének (a feltüntetett területnagyság szükséges ahhoz, hogy a gazdaság képes legyen vetésváltásra, ebből következően a tájgazdálkodásra is). A stratégia nem fogadja el a KAP-ba való mechanikus betagozódást – előremutató értékeit viszont igen –, a csökkenő agrárbizniszünk súlyát, helyette az agrárgazdaság naturális és közgazdasági terméknövelésére koncentrál. Hiszen az élelmiszer iránt tendenciájában nőni fog a nemzetközi kereslet, és nőni fog a biomassza felhasználásának mértéke is, adottságaink pedig ehhez a legkiválóbbak.

Mik ezek az újszerű alapanyagok?

Az egyik csoport – novum búza – igen magas fehérje tartalmú, akár fehérjenövénynek is tekinthető (a közönséges búzától 60-100%-kal magasabb fehérje tartalmú), a humán és állati szervezet fehérjerendszeréhez közelítő aminosav-szintű, legalább 92%-os felszívódású változatokat takar. Termesztésük a közönségestől lényegesen olcsóbb, kevesebb környezeti terhelést jelentenek, a kedvezőtlenebb természeti adottságoknál is jövedelmezőek, potenciális lehetőséget kínálnak az organikus gazdálkodás számára. Magasságuk, zöldtömegük, szalmamennyiségük miatt jelentős biomassza forrást is jelenthetnek. Funkcionális élelmiszer-alapanyagok, és nem utolsó sorban egészségesebbé és olcsóbbá tehető minden abrakra alapozott állati termék előállítása.
A másik csoport – király búza – változatai a hagyományos kenyér- és tésztabúzák frontján képesek lecserélni a meglévőket, mert jelenleg a világon legjobbnak tartott (kanadai) búzaosztálynak kritériumait is meghaladják direkt műtrágyázás nélkül, emellett a semolina és karotin-tartalmuk a duruméhoz hasonló, az önköltségük pedig olcsóbb.
A harmadik csoport pedig még tudományos újdonság, gazdasági értékvizsgálatok nélküli. Igazi példája a természetben már egyszer lezajlott búzaevolúciónak, csak napjainkban újra megismételt formában. A természet által a 90-es évek közepén történt pont-, és makromutációk leszármazottai, melyek a speciáció (fajkeletkezések) tipikus példái. Lényegében egy ősrégi faj (T. spelta) diverzifikálódása , ami 8-10 ezer évvel ezelőtt a jelenlegi közönséges búza keletkezésének is alapja volt. Legközvetlenebb jelentőségük pillanatnyilag a széles körű genetikai változatosság.

A stratégia célja, irányvonalai

A cél röviden: az agrártársadalom felemelésével és tevékenységének kibővítésével párhuzamosan a lakosság egészségének és a vidéki élet lehetőségeinek a kiterjesztése.

Bővebben:

Struktúrájában mélyrehatóan (az ágazati aránytalanságok megszüntetése) és gyorsan átalakítani a jelenleg sok kemikáliát és egyéb input anyagokat igénylő gabonaágazatokat, hogy az élelmiszeripari termékekben valóban egészséges táplálékok jelenjenek meg a fogyasztói piacon (elkerülve ezzel a jelenleg meglévő életviteli betegségek jelentős részét).
A növénytermesztés szerkezeti átállításával párhuzamosan az abrakfogyasztó ágazatok ráállhatnak a többlettermelésre, mert kifizető lesz. Lehetne újra 10 millió db feletti sertés, lehet több tízmillió baromfi. (Dánia miért képes Dunántúlnyi területen 17-18 millió sertés előállítására?
Javulhasson a vidék népességmegtartó-képessége (többen jelenhetnek meg az agrárbizniszben=foglalkoztatás-bővülés), de szükséges az USA-hoz hasonló övezeti, nálunk regionális/tájegységi termelési és feldolgozó rendszerek újragondolása (integrálatlan és szétaprózódott vágóhíd- és húsüzemek, alig magyar érdekeltségű cukor-, konzerv és malomipar, stb.), illetve a helyi és mikro régiós igényeket kielégítő energiatermelő modellek kiépítése (biomasszára, biogázra alapozva), valamint új vegyipari létesítmények alakulhatnak (az első generációs bioetanol csak úgy lehet rentábilis, ha mellette ikertermékek is képezhetők).
Kevesebb lehet a környezet terhelése, szennyezettsége (a szükségtelen, illetve a kevés direkt műtrágyázás és a visszafogott növényvédelem miatt).
A fenntartható gazdálkodás ténylegesen megvalósíthatóvá válik és a kialakuló minták exportálhatók (termesztési módszerek, integrációk adaptálása=magyar érdekeltségű transznacionalitás).
A nagy tömegű biomasszák, mint melléktermékek valóban az alternatív energia forrásává válhatnak.
Nálunk is a bioetenol előállítás a jelenlegi formában tévúton jár és állandóan a kőolaj-ár függvényében szenved. Helyette az új alapanyagokból a glutén, vagy az aminosavak előállítása során a képződő keményítőből már ikertermékként előállítható első generációs bioalkohol viszont kifizetődővé tehető.
Újszerű agrárexport-invázió indítható (a know-how továbbvitele; pl. vetőmag- és árutermelések, ezekhez adekvát feldolgozóláncok vegyesvállalatok formájában stb.).

A célokhoz rendelendő sokirányú operatív programok között megvalósítási sorrendet (prioritás) szükséges felállítani az erők szétforgácsolódása ellen. A prioritásokat kezdetben csak az ágazatok átalakítása, fejlesztése és növekedésük érdekében lehet kijelölni. A további programok meghatározásához a képződő fedezet fog rendelkezésre állni. Addig a „klasszikus” vidékfejlesztés csak az EU-s támogatások felhasználásával képzelhető el. A kezdeti prioritási programokhoz az állami szerepvállaláson kívül szükséges figyelembe venni és támogatni a kockázati tőke valamint a szakmai befektetők megjelenésének lehetőségét, ugyanis azok célcsoportjai jelentősen egybevágnak e stratégia céljainak jelentős részével.

A fent ismertetett stratégiai célkitűzésekre felépülő termékpályák lényegében lefedik a magyar agrárbiznisz 60-70%-át. A kertészeti, halászati, ártéri és egyéb területekre felfűződő későbbi programok is jó irányt jelentenek, de mindig csak kiegészítő jellegűek maradhatnak (főleg foglalkoztatás-politikai, több lábon állás, népesség-megtartás stb. jelleggel). Prioritást mindig annak kell adni, amely leghamarabb megteremti a feltételeket (bevételt) a szociális problémák kezelése, a környezetminőség és egyéb életminőség-javítás számára. A jövőt csak egy okos és keményen új integrációs rendszer együttes bevezetésével és felépítésével lehet megnyerni! Az ismertetett stratégiai célkitűzések megvalósításához mi lehet a legcélravezetőbb módszertan? A módszert, programokat csakis a meglevő, főleg természetes (ingyenes) adottságok figyelembe vételével lehet meghatározni. Magyarország mezőgazdasági-természeti adottságai közül a legfontosabb az EU átlagában kimagasló arányban rendelkezésre álló szántóterület, mely különösen a kalászos gabonák és pillangósok termesztésére alkalmas. Rendelkezünk – a talajviszonyokon kívül – a legfőbb növénytermesztési ágazat számára kedvező hő- és fényviszonyokkal (a csapadéklimitet eddig a korai érésű fajtákkal próbáltuk kompenzálni).

A stratégia megvalósításához, az agrártársadalom és a vidék felemeléséhez szükséges az állami szerepvállalás is, mert a folyamat a jelenleg fennálló üzleti érdekellentétek miatt nagyon lassú lehet; kevés a régiók és mikro régiók érdekérvényesítő képessége, sőt a bevezetőben említett tudati beszűkülés és cselekvőképtelenség erősen érezteti hatását.

A módszertan; a teendők legfontosabb lépései

Az ismertetésre kerülő teendők fontossága maga után vonja majd az ezekhez szintén prioritási sorrendben meghatározandó programokat. Lényeges, hogy a programok száma ne legyen sok, mert a folyamat így is legalább – optimális esetben – egy évtizedet fog felölelni.

1. A termelési szerkezet átalakítása

Az országban jelenleg 3 millió hektáron foglalkoznak gabonatermeléssel (búza, kukorica, árpa, rozs, triticale stb.) a közel 4,60 millió ha szántóterületen. Ebből az 1,10 millió ha búzaterület egyértelműen lecserélhető az új változatokra, valamint a triticale, rozs és takarmány árpa is, sőt a kukorica 30-40%-a (!), ami nagyon meglepőnek tűnhet. A kukoricára ezután csak a hízóállatok második fázisú takarmányalapjába, valamint a vetőmagok előállítása érdekében lehet szükség. (Nem ezen éghajlat növénye, akkor van nagy vízigénye, mikor nálunk szárazság van.) A vetésváltások szakszerűsége érdekében szükséges növelni a pillangósok, de nem a szója területét (ennek sem hazánk éghajlata az ideális, kínai monszun eredetű), az ipari olaj – és egyéb alternatív növények arányát. Kiküszöbölhetők főleg a sertéságazat hullámzó árviszonyai, olcsóbb szinten stabilizálható a termelés önköltsége. Ugyanez vonatkozik a többi abrakfogyasztó állattenyésztési ágazatra is. A biodieselt is jelentő repcetermesztést mérsékelt alternatívaként lehet figyelembe venni (max. 300-350 ezer hektárig), viszont a kukoricából remélt bioetanol-előállítás nálunk még jó ideig nem lesz kifizetődő (kellene hozzá évente stabilan a 8-10 t/ha termés). Helyette sokkal potenciálisabb lehetőség az egyes igen magas fehérjetartalmú vonalakból származtatható fajták ipari célra történő termelésbe állítása szárazsikér (glutén) vagy aminosavak előállítása érdekében, ahol a kimosott keményítőből ikertermékként etanol nyerhető. Ebben az esetben az alkohol már olcsóbb lehet, mint a jelenlegi fosszilis származékok, csak a száraz eljárást fel kell váltani a régi nedves eljárásra.

2. Szükséges átrendezni a jól-rosszul működő termékpályákat

A termékpályákban csak a közös érdekek mentén együttműködő gazdasági szervezetek tényleges integrációjára lehet szükség. Ehhez a magánszemélyként tevékenykedő termelők integrációkban részt venni kívánók csoportjait a részvétel előtt bármilyen formátumú jogi személyek égisze alatt összevonni szükséges. Mindezeket megelőzően szükséges egy konzorcium létrehozása, mely kezdetben ideiglenes együttműködést jelent a stratégia megvalósítása irányában, majd utána lehet a klaszteresedés. Az együttműködő tagok valamilyen szinten mind részesei lehetnek a később életre hívandó gazdasági és társadalmi szerveződéseknek. A konzorcium fő feladata meghatározni a résztvevő tagok érdekközösségekben megnyilvánuló arányait és szerveződési szintjeit (a termékpályák felépítését). Minden olyan személy belefér (jogi és természetes), akik a változtatás szükségszerűségét felismerték. Részese lehet az állam, regionális-területi önkormányzat, gazdasági társaság, oktatási intézmény stb. Prioritás kezdetben mindenekelőtt egy „erjesztő”, bemutató, integrációs, üzletinek is tekintendő szerveződés lehet. Ezt követi a jó példa nyomán az agrár-élelmiszergazdaság komplex és hatékony átalakítása. Milyenek legyenek az új termékpályák? Fő elvként vertikálisan integrált (emellett horizontálisan is), minden fő irányban (termékpályánként) zárt rendszerű, a rendszerben társaságok, szervezetek kölcsönös megelégedésével szerveződött gazdálkodási társulások formájában.

Az ilyen szerveződésű termékpálya egészen újszerű szemléletet igényel, hiszen részei a fogyasztói társadalom képviselői/szerveződései, akik folyamatos jelzéseket küldhetnek a legfontosabb szerveződési szinteknek. Ez a termékpálya-modell szerveződésében csak kissé hasonlít a jelenleg is működő multi/transznacionális cégekéhez, de célja már egészen más!

3. Ebből következik, hogy:

Nemcsak marketig-elméletre, hanem konkrét, kölcsönös megelégedettséget, érdekeltséget eredményező, helyesen megszerkesztett belső szabályozásra is szükség van. Ezért a marketingnek:
Nem (csak) a piacra való bejutás, hanem a piac átrendezése a feladat; fogyasztónak végső soron az állampolgár tekintendő, az ő egészségének fenntartására, javítására, életvitelének jobbítására kell fókuszálni (a stratégiai célnak megfelelően), ha elfogadja. És miért ne fogadná el? Ezért…
Ismeretterjesztő nevelés és oktatás; hamarabb szükséges, mint a közép-és felsőfokú oktatásban meglévő tananyag megreformálása, hiszen az intézmények stílusa, mozgása és szemlélete gyakorlatilag a bekövetkezett eseményeket követő. Szükséges felhívni a figyelmet a jelenlegi étkezési kultúránk sokszor helytelen és főleg egészségtelen voltára, az ebből fakadó tünetekre („ételed az életed”).
Imázs-teremtés; a piacot átrendezni, új piacokhoz jutni csakis az új (nem gerjesztett, hanem más és jobb) fogyasztói igények létrehozásával, az így képződött értékek megteremtésével lehet. Hosszú távú, tartós értékrendek megfogalmazására és kiépítésére van szükség. Az új típusú élelmiszerlánc működtetése érdekében a termelői és fogyasztói körök között érvényes szövetséget célszerű létrehozni, melyet a termékekről, régiókról és a szervezetekről kialakított képek (márkajelzések, védjegyek, logók, dizájnok stb.) a köztudatba történő beépüléssel nagymértékben elősegítenek.

4. A főbb szereplők helyzetbe hozása

A stratégiailag fontos területek szereplőit célszerű kiemelni, hogy az új növényváltozatokra átálló termelők/termesztők, malom- és sütőipari szereplők, az alternatív energiát előállítók stb. számára pénzügyi és strukturális reorganizációt jelenthessen. Mindezt azért, hogy az új stratégiai irány mentén további innovációra képesek legyenek.

5. Expanzív külpiaci

„Merjünk nagyok lenni!” A stratégiában kitűzött célok megvalósítása folyamán esély nyílhat a világ agrárgazdasága terén részleges hatásgyakorlásra. Úgy, hogy exportálni szükséges elsősorban az új információkat, tudást (know-how, licencia, vállalat-fúziók stb.), a jól kialakított terméket és imázst (nem elsősorban az alapanyagokat), ezt követhetik a termékpályák szereplőinek bizonyos szegmensei (főleg vegyes vállalatok formájában). Mindezeket az előzőekben vázolt hatékony marketingstratégia teremtheti csak meg. Elfogadhatatlan felfogás az, hogy az agrár-élelmiszeripari mozgásterünk csak a KAP érvényesítésére szűküljön.

6. A kedvezőtlen belföldi közfelfogás átalakítása

Társadalmi hatóköre miatt tudatosítani szükséges, hogy a stratégia nem az alaptevékenységről, vagyis a mezőgazdaságról szól elsősorban. Az agrárbiznisz messze nem egyenlő a sokszor talán rosszindulatból, ködösítésből hangsúlyozott kb. 3,5-5,0%-os GDP-vel (a mérőszámmal egyébként is problémák vannak). Az agrár-élelmiszeriparral összefüggő tevékenységek jelenleg is a GDP kb. 20-25%-át adják (ami könnyen lehetne 30-35% is). Egyetlen mértékadó gazdasági konglomerátum sem bír ekkora szelettel. Benne foglaltatik a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az ipari beszállítók (vegy-, gép-, energiaipar stb.), az ipari felhasználók, integrációk, nemzeti-EU-s adminisztráció, logisztika, a környezetvédelem egy része, vidékfejlesztés, a kultúra egy része stb. Mindig téves következtetésekhez vezet, ha a három nagy ágazatot (mezőgazdaság, ipar, szolgáltatás) megpróbálják különállóan értékelni, mert a szolgáltatás soha nem működhet önmagában, annak mindig párosulnia kell valamilyen anyagi jószággal. Ilyen összefüggésekből adódóan egymásra épülő gazdasági és társadalmi rendszerként kezelendő. A vidék szerepének erősítéséhez ezért elengedhetetlen az egész társadalom szimpátiája és együtt cselekvése. Jó tudni, hogy a parasztság (agrártermelők, farmerek, gazdák) sorsa ott jó, ahol az ország lakossága már nem „paraszt”.

Szükséges intézkedések fontossági sorrendje:

Marketing és imázs-teremtés,
A stratégiai szereplők helyzetbe hozása,
Kutató-fejlesztő hely létrehozása,
A jól-rosszul működő termékpályák megszüntetése, újak generálása,
Helyesen megszerkesztett és termékpályákat átfogó belső szabályozórendszer kiépítése,
Nem a piacra való bejutás, hanem a piac átrendezése a feladat,
A kedvezőtlen belföldi közfelfogás megváltoztatása,
A termelési szerkezet fokozatos átalakítása,
Az expanzív külpiaci magatartás lehetőségének a megteremtése, majd gyakorlati kivitelezése.

Összegzés

A célok megvalósítása érdekében szükség van a szereplők összefogására. A neoliberális kapitalizmus önmagában nem elég! A közvetlen szereplőket a jelenlegi felállásban összefogni még az érdekeltségi viszonyok javításával is nehezen lehetne. A szereplők sápot húzó része (főleg a kereskedelmi hálózatok) elégedettek a helyzettel, nem áll érdekükben a változtatás. A nemzeti jellegnek, a gyorsabb haladásnak és a hosszabb távú előretekintésnek gerjesztője és pozitív példája az állami szerepvállalás megnyilvánulása lehetne. Érdekében áll a termelőknek, elsődleges feldolgozóknak és főleg a végső fogyasztóknak csak nem ismerik fel saját lehetőségeiket ezért szükséges legalább a kezdetben az állami részvétel. A folyamat elindítóit, serkentőit és segítőit pedig támogatni, bíztatni és segíteni kell. Olyan átformáló erőnek látszanak az új fajokban rejlő előnyök és lehetőségek, mint az Európában kb. 450 éve megjelent kukorica és burgonya hozott, de az átrendeződés sokkal hamarabb megvalósulhat. Kijelenthető, hogy a szakmai alapokon nyugvó, ám gazdaság- és humánpolitikai jellegű agrárstratégia megvalósításának nincs más előremutató alternatívája, sőt a jövőt is eszerint szükséges formálni. Fontos, hogy a rövidtávra szóló – ebből fakadóan legtöbbször téves – gondolkozásmódunkat képesek legyünk hosszú távúra cserélni.

Ahhoz, hogy a magyar agrárgazdaság bénító láncaiból kitörjön, sőt az EU mezőgazdasági szemlélete is megváltozzék valamint a vidék életlehetőségei is szélesedhessenek valami forradalmian újat, jobbat és főleg (ha lehet) olcsóbbat kell prezentálni.

Már 1978-ban Szentágothai János felhívta a figyelmet arra, hogy „2000 után felértékelődik a hazai mezőgazdaság. Szerény ásványvagyonunk tovább apad, marad tehát az állampolgárok tehetsége, keze és feje, valamint az ország földjének évente megújítható termőképessége, ha jól sáfárkodnak vele az egymást követő nemzedékek.”

H-Izsák, 2014. március-április

Varga Frigyes

gabonakutató-nemesítő és fajtatulajdonos

okleveles agrármérnök