top of page

vargabona

búzakutató vállalkozás

hatékony, egészséges táplálék biztosítása

 

 

 

a környezet terhelése nélkül

Szemléletváltás

Igen bonyolult és túlzottan mesterséges – ebből fakadóan egészségtelen – épített gazdasági környezetünk valamint a rendkívül szennyezett élelmiszerek fogyasztása felelős az egyre szaporodó krónikus megbetegedésekért. Mezőgazdaságunk érzékelhetően ennek a célnak van alávetve.

 

Vállalkozásunk kifejezetten törekszik arra, hogy megváltoztassa a magyar mezőgazdaságban dolgozók 50 éve felvett negatív hatású beidegződéseit. Szeretnénk olyan gazdákat és/vagy gazdaságokat megszólítani, akik érzékelik a problémát és nyitottak a másfajta megközelítésekre. Mert lehet másképpen és jobban csinálni!

Tudás

Tapasztalhatjuk mostani világunkban, hogy az egyetemi szakképzettségből nem feltétlenül adódik tudás, végképp nem tapasztalat és következtetési készség. Iszonyatos látni, hogy gazdák tömegei évtizedekig termelnek, (multicégektől vásárolva)  gazdaságtalanul, és elkövetkező generációnak is ezt fogják tovább adni.

 

Vállalkozásunk szisztematikusan törekszik a környezettel való egyensúly megtartására, úgy hogy folyamatosan megfigyelve a változókat, adott kornak megfelelő fajtákat hozzon létre.

Ennek megfelelően mi nem sietünk sehova, nem stimulálunk egyetlen folyamatot sem. Mint ahogy a piac működése sem befolyásolja hosszútávú munkánkat.

Egészség

"Azok vagyunk, amit megeszünk!"
Ősi mondás, örök érvényű! A szektor összes ágának fókusza ebben az egy pontban kellene, hogy találkozzon, az egészségnél! Azért termelünk, azért kutatunk, hogy testünk egészségét/harmóniáját fenntartsuk. (Legalábbis ezért kellene.)

Amint mesterséges, kétes eredetű, ételnek látszó anyagot juttatunk a szervezetünkbe, annak hatása nem marad el, ugyanis betegségek formájában jelzést kapunk, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk.

 

A vargabonánál, mi folyamatosan kutatunk, hogy az élőlények számára a lehető legalkalmasabb és legegészségesebb gabonát megtaláljuk. Bár gyakran vádolnak minket a "tudományos kutatók", hogy mi nem is a 21. században élünk, nem tartjuk a lépést a "haladással". Úgy gondoljuk, hogy haladni számos irányba lehet, de a fejlődés nem függ semmilyen kortól. Búzáink minőségét pedig nem műtrágya vagy mesterséges markerek mentén mérjük.

Hogy milyen eredményeket értünk el? Döntsék el önmaguk, ahogy végigolvassák a honlapunkat. Kérdésekkel pedig bármikor fordulhatnak hozzánk a Kapcsolat fül alatt.

bottom of page